Zsófilózgatások, szubjektív meglátások, élmények és vélemények

Sophyl Moments

Sophyl Moments
Zsófilózgatások, szubjektív Zsófi élmények és vélemények gyűjtőhelye. Ezért is Sophyl, ezért is Moments. Pillanatszerű, rendszertelen rendszerű, Zsófiszerű, életszerű.

Zsófiaktuál

2018. április 4. 10:38
🙂 lelkesen szurkolok
🌅 süt a nap, kellemes tavaszi idő
📖 Jeff Lindsay: Dexter dicsfényben
📺 Naruto Shippuuden (500/380)
🎧 2 hours epic music mix

Rohanó városi világ


Az elmúlt napokban, ahogy közlekedtem a városban és zenét hallgattam, azon kezdtem el gondolkodni, hogy mennyire megmérgezi az ember életét a nagyvárosokban jellemző rohanás. Nem azt mondom, hogy ez teljesen tönkretesz mindenkit, de azért nem túl jó, hogy non-stop rohanunk mindenhova. Elmegy a busz, te jó ég, fussunk! Skacok, legrosszabb esetben húsz perc múlva jön a következő, és akkor biztosan vasárnap van egy külvárosi részen különben átlagosan 10 percet kell ácsorognunk. Aláírom, húsz percet se szívesen vár az ember, ha hideg van, de mégsem órákat kell várakozni, és vélhetően nem az életünk múlik a dolgon. 😉
Szóval pénteken kényszeresen lelassítottam magam (igaz, ehhez hozzájárult egy külső tényező, de legalább tényleg kipróbálhattam a dolgot).

Kicsit bántott az első alkalommal, hogy várhatok a huzatos megállóban x időt "feleslegesen", mert ha futok kicsit, elérem az előzőt, de igyekeztem túltenni magam rajta. Második-harmadik alkalommal már nem foglalkoztam azzal, ha látom, hogy el fog menni az adott járat. Hiába értem volna el, ha felveszem a nyúlcipőt, szándékosan nem tettem, és jó érzés volt, hogy immár annyira nem érdekel. Persze fázni nagyon szar, de ez van, fel kell öltözni kicsit jobban, elvégre winter is coming pedig Trónok harcát nem is nézek :'D. A megoldás amúgy az, hogy időben indulunk el - persze ez a csatlakozás elérésekor már nem sokat számít sajnos, de akkor pedig kár rajta idegeskedni, mert attól nem érjük el jobban, és mi is rosszabbul fogjuk érezni magunkat.

Így, hogy én ilyen borzasztó ráérősen közlekedtem (bár néhány embert még így is lehagytam a hosszú lépteimmel), volt időm észrevenni, hogy tényleg mindenki rohan. Tolakodik a buszon, metrón, villamoson, nehogy lemaradjon. Az aluljáróban szinte átszáguld egyik lejárattól a másik kijáróig, éppen elszlalomozgatva a másik mellett. Döbbenetes megfigyelés, komolyan. Az ember észre sem veszi a hétköznapi "mókuskerékben".

Azon filózom, vajon miért rohanunk ennyire, de most komolyan? Magamat is kényszeríteni kellett, hogy ne sietve gyalogoljak, bár az alaptempóm mindig is gyors volt, tény. Mikor Szegeden töltöttem egyetemi éveim, a különböző városokból származó társaim nehezen tudtak lépést tartani velem. Egyedül szobatársam volt még ilyen "rohanós", mint én, pedig nem budapesti volt.

Érdekes, és felszabadító élmény kicsit lelassítani, és nem foglalkozni az idővel. Annak ellenére is élmény, hogy pénteken még a vonatot is lekéstem a sorozatos járat lekéséseim miatt (pedig időben indultam, arról meg nem tehetek, hogy a csatlakozásaim sorra elmentek az orrom előtt), és tudod mit? Nem voltam miatta ideges, vagy mérges, esetleg elszöntyömpörödött. Megvontam a vállam, legyintettem és megállapítottam: legalább van időm kényelmesen jegyet venni, és nem kell kiköpnöm a tüdőmet, hogy rohanásból felugorjak az éppen induló vonatra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Blogger | Sophyl Moments 2017-2018 | © Agata | WS | x x.